![]() |
||
|---|---|---|
![]() |
Nem, még nem untuk meg és még mindig vannak ötleteim. Tegnap este gyorsan bedagasztottam egy adag tésztát. Gondoltam lángost sütök belőle. Esetleg kenyeret. Hidegen készítettem és az erkélyre tettem ki éjszakára. Úgy, mint a rendes kefíres lángos tésztáját, amit a hűtőbe tettem volna.Aztán mikor reggel behoztam, hirtelen más ihlet szállt belém. A tészta persze a töktől ilyen gyönyörű szép sárga, ez lentebb látszik is majd, ahol a zsemle bélzetével voltam elfoglalva.
Sütőtökös császárzsemlék és kiflik Ez kell hozzá: 250+100+50 g liszt, 200 g mastermix, 1 tk. só, 10 g szárított élesztő, 200 g sült sütőtök, 300-350 g kefír. Így készült: a mastermixet és a 250 lisztet az élesztővel és sóval tálba szitáltam. Hozzáadtam a sült sütőtököt, és a kefír felét. Elkezdtem a géppel dagasztani, majd a többi kefírt is hozzákevertem. Végül a maradék lisztet is beledolgoztam, mert alapjában véve elég nedves a tészta a töktől. Hidegen kelesztettem, ezért minden hideg is volt, mikor bedagasztottam. Fedelet tettem a tálra és kitettem az erkélyre. Reggel behoztam a melegbe, jól átdolgoztam, de ehhez kellett kb. 50 liszt, hogy ne ragadjon, hanem szép, sima tésztagömböcöt kapjak. 8 részre vágtam, császárzsemlének és kiflinek formáztam meg a gombócokat. Tepsiben kb. 20 percet kelesztettem még, majd 200°C-ra előmelegített sütőbe tettem. Rögtön vissza is vettem 180°C-ra és kb. 30-35 perc alatt megsütöttem. A kifliket cukormentes erdei gyümölcs lekvárral, a zsemléket szalámival, salátával, paradicsommal, jégretekkel megpakolva készítettem el. Na nem mindet!
Persze még várhattam volna a felvágásával, de nincs annál jobb, mint mikor melegen beleharaphat az ember egy ilyen finom zsemlébe.
Ilyenek voltak, amikor kivettem őket a sütőből... nehéz megállni, hogy ne harapjon bele az ember még így, amikor forró ;)
KategóriákSaláták és füvek , Sütöde , !Update menükKomment
|
A főzés számomra élvezet: Kaland és kirándulás az ízek, illatok földjén. Élmények, ötletek, kreativitás, sikerek, örömszerzés és tapasztalatok világa, ahol nagyon-nagyon jól érzem magam. :) KeresésRSS hírcsatornaEz is én:Emese mesék3x30nap Beszélgetősdi:Új konyhai kütyü - kerámia serpenyő, bodzablog: Kedves John Vilmosné :) már több tapasztalatom van. Egyrészt kaptam... »Pizza 3 in 1 - U1, bodzablog: Kösz, hogy megint itt vagy. Ha ez neked paraszt, ne... »Pizza 3 in 1 - U1, pizzafan: Parasztpizza rulez. »Új konyhai kütyü - kerámia serpenyő, John Vilmosné: Én is vettem kettőt, nem is túl olcsón. Ha jól... »Málna 2: Málnahabos rolók - U1, Apácska: Én ettem ilyet és aki irigykedik az jól teszi, mert... »Mentás borsófőzelék borsos sült lapockasonkával, bodzablog: Szia arandeira :) Ez igazán kedves és megtisztelő, örülök, hogy... »Mentás borsófőzelék borsos sült lapockasonkával, arandeira: Kedves Bodza! Gratulálok a blogodhoz! Elmentettem a kedvenceim közé, s... »Könnyű málnás pohárkrém, bodzablog: Szia Lafille :) Csak nem kipróbáltad? Remélem igen és nagyon... »Kamrapolcok:!Update menük (123)Desszertestál (131) Főzelékbár (18) Fűszereskosár (54) Gyorsételek (75) Gyümölcskosár (25) Hagyományok (61) Harapnivalók, vendégvárók (120) Húsostál (97) Levesestál (31) Pasta, pasta, pasta :) (52) Reformtál (37) Rigófütty és kellékek (81) Sajtostál (79) Saláták és füvek (107) Sütöde (85) Szolgálati közlemények (1) Teamánia (25) Tesókám konyhája (4) Uszonyosok és bizgentyűk (29) Ünnep, oly szép :) (19) Vegatál (137) Ezek készültek:2012. május2012. április 2012. február 2012. január 2011. december 2011. november 2011. október 2011. szeptember 2011. augusztus 2011. július Az összes » Klikkelde:Update életmódNorbi Rubint Réka David Rocco Bill Nigella Jamie Oliver Anna Olson River Cottage Gordon Ramsay BBC Good Food Stahl Mézesélet Gasztro blogok Miner gasztro Kaptam :)
Kis Barackom - etetsd meg és simizd meg a hátát Te is, hogy jókedvű legyen :) |
Küldi: Apácska • Ekkor: 2011. 10. 31. 23:09
Manapság nálunk minden tökös, de addig nincsen gond amíg finom. ;)