Tonhalfasírt tofuval és kaprival - csicseriborsó salátával

Miután eltöltöttem jó félórát avval, hogy keresgettem, kinél láttam a napokban tonhalfasírtot - és persze nem találom, pedig írtam is neki, szóval sorry, nem tudok rá hivatkozni, hacsak nem jelez nekem - feladtam.
Tegnap egyszerű káposztás cvekkedlit szándékoztam csinálni. Mindent előkészítettem a káposzta reszeléséhez. Leszedtem a külső leveleket, aztán félbevágtam a kicsikét. Még nem láttam ilyet: kb. 2 cm-es külső rétegen kívül belül az egész kápi rohadt volt. Teljesen elképedtem. Kihajítottam.
Azért zavarba nem jöttem, hogy mi legyen a vacsora. Aztán be is ugrott, amit az említett gasztrobloggerinának kommenteltem: a tofus halfasírt receptje. Bár most nem volt itthon halfilém, de tonhalkonzerv igen. A kettőt ötvözve készült a vacsora.

Tonhalfasírt tofuval és kaprival - csicseriborsó salátával

Ez kell hozzá: 3 doboz tonhal konzerv, 1 doboz natúr tofu - ez 300 g, 3 ek. kapribogyó, só, bors, 6 g. fokhagyma, 2 tojás, 100 g szikkadt kenyér, 3+3 ek. zsemlemorzsa, 20 ml olaj.

Így készül: a tonhal konzervről lecsepegtettem az olajat, tálba szedtem. Előbb a szikkadt kenyeret kockára vágva az aprítóban felaprítottam egészen morzsásra, ment a tonhalhoz. A tofut a fokhagymagerezdekkel együtt szintén az aprítóba tettem és teljesen apróra daraboltam. A tonhalat a tojással, sóval, borssal, kapribogyóval és kb. 2-3 ek. zsemlemorzsával összedolgoztam. Persze megkóstoltam, már akkor is alig tudtam ellenállni neki. Lefedve várta a vacsoraidőt a hűtőben. Akkor fasírtnyi gombócokat formáltam belőle, amiket kissé ellapítva morzsába forgattam és pici olajon megsütöttem.

Csicseriborsó saláta

Ez kell hozzá: 2 doboz csicseriborsó konzerv, 1 cs. színes saláta keverék, olívaolaj, só, bors, balzsamecet esszencia, koktélparadicsom, 1 ek. szezámolaj.

Így készül: a csicseriborsó konzervet leöblítettem, lecsepegtettem, tálba tettem. Balzsamecet esszenciát, olívaolajat, sót, borsot, szezámolajat adtam hozzá. A koktélparadicsomokat negyedeltem, kicsit megnyomva adtam hozzá, hogy legyen leve, majd evvel átkevertem a csicseriborsót. Színes salátaleveket kevertem még bele.

Üdítően finom volt a csicseriborsó. Kicsit masszívabb, mint a bab, az íze mesés: diós-gesztenyés ízű, de sokkal-sokkal könnyedebb. Hasznos mivoltáról sokat olvashat a világhálón, aki kíváncsi rá. Mi mindenesetre a rabjaivá váltunk és állandó alapanyag lesz a konyhánkban.

Jut is eszembe: nem tudja valaki, hol lehet lágy tofut kaptam Újpest környékén? Szeretjük ezt a dobozos fajtát, a natúrt és a füstöltet is, de úgy megkóstolnám a lágy tofut is, ami szinte remegős.

Gorgonzolás-diós leveles csigák

Hogy ne csak idegen tollakkal dicsekedjek, egy saját kitalálmányt is közzéteszek. Tegnap kivettem a fagyasztóból egy csomag leveles tésztát, hogy valami készüljön belőle. Édesben gondolkodtam, lelki szemeim előtt fahéjas-kakaós csigák tekeredtek, kókuszosak kúsztak-másztak, de Apácska közölte, hogy nincs kedve édeshez. Akkor viszont már elkezdtem gondolkodni, hogy mivel dobjam fel, mitől legyen extra? Fél napom erre ment, aztán 10 perc alatt jött a szikra.
Múltkoriban a kék-sárgában vadásztam nagyon finom gorgonzolát, ráadásul nagyon emberbaráti, akciós áron. A gorgonzolát vagy szereti valaki, vagy nem. Vagy imádja, amikor megérzi az illatát, és bekap egy morzsát, ami édes is, csípős is, érett is, és speckó illatja is van nekije, vagy nem. De amikor a gorgonzola megolvad.... uhh... akkor aki szereti, annak a lelke is megolvad. Mi szeretjük. Apácska a piccanteria változatot, én a dolce édességét.

Gorgonzolás-diós leveles csigák

Ez kell hozzá: 500 g fagyasztott leveles tészta, 200 g gorgonzola dolce sajt, 150 g reszelt trappista sajt, kb. 5-6 db tisztított dió, 1 tojás, 2 ek. szezámmag.

Így készül: a leveles tésztát hűtőben hagyom felengedni, majd kinyújtom kb. 40x25 cm-esre. A gorgonzolát egyenletesen rámorzsolgatom, a diókat kisebb-nagyobb darabokra tördelve szintén szétszóróm a gorgonzola morzsák közt, majd megszórom az egészet a reszelt sajttal. Szorosan feltekerem és a szélén hagyott 2 cm-es csíkot tojással megkenem, alulra igazítom. A tetejét is megkenem egy tojással, megszórom szezámmaggal. 2-3 cm széles karikákat vágok belőle és papírral bélelt tepsire téve tenyérrel egy picit lelapítom őket. 190-200°C-os sütőben megsütöm őket.
Közben sűrűn hessegetem a forró sütőtől Apácskát, aki 2 percenként megkérdi, hogy kész van-e már? Mert érzi a sajt illatát, aztán a tésztáét, aztán a másik sajtét és különben is, hadd kukkolja meg. Tisztára, mint Szamár a Shrekben, de egyszer csak odaértünk

Aztán mikor kész lett, akkor azért hessegetem egy kicsit, nehogy forrón beleharapjon. Én addig fotózok, majd mikor már csak langyos, akkor élvezettel elropogtatjuk a bigákat. Kiélvezve minden falatot: ahogy a tészta és a szezámmag szinte belemorzsolódik a szánkba, ahogy megérezzük az édes-csípős érett gorgonzola sajt ízét, ahogy ráharapunk egy-egy kis dióra, ahogy a trappista megolvadt és megsült a csigák talpán.... Mennyei ízek! És az az illat! Kész vagyok

Új kamrapolc

Kistesóm úgy belejött a sütés-főzés örömeibe, hogy ma újfent küldött nekem fotókat. Én pedig úgy döntöttem, hogy a bodzán elfér még egy kamrapolc. Na nem a kis fehér papírszegélyes, hanem egy Tesómék konyhája nevezetű.

Tegnap töki pompost készítettek és persze mind fel is falták. Nem csoda, azért az egy igazi finom társasági étel. A hagyományos burgonyás tésztát készítették, fokhagymás tejföllel, húsos szalonnával, sok felvágott hagymával megrakták és parmezán sajttal szórták meg. Ropogósra sütve felfalták

Pékség a házban?

Összefoglaló - ahogy sikerül - az elmúlt két hétről:

Miután tesóm megsütötte élete első kenyerét, egészen belejött a jóba és valamelyik nap hívott, hogy küldött képeket, nézzem már meg. Diós félbarna kenyeret sütött. Egészen csinosra sikeredett. Én meg már megint büszke vagyok!

Éppen aznap, na nem mintha összebeszéltünk volna, én meg hagymás-szalonnás vekniket gyártottam. Hű, nagyon finom lett, olyan bajoros egy kicsit, de puha, még harmadnap is.

Na, ma pediglen, hogy kivonódtam a forgalomból egy hétre és nem is igen mászkálhatok odakint, persze elfogyott a reggelinek való. Pediglen vasárnap egy félbarna lenmagos veknit és virslivel töltött táskákat is csináltam. De nagy sikere volt Apánál is, nálam is, így kimúltak. Jó, a vekni nem, azt reggeliztük ma. Én egy kis házi kenőmájassal, Apa sonkával.
Szóval, hogy visszakanyarodjak, mint Forest Gump, bekevertem egy adag graham lisztes tésztát. Előbb csak sima vekniket akartam. Aztán vágott cipót gondoltam. Végül a tésztát négy részbe vágtam, rudakat sodortam belőlük és bogot kötöttem rájuk. Megspricceltem a tetejüket és megszórtam egész mákkal. A második kelesztésnél kicsit elfelejtettem őket, és emiatt kissé részegesen dülöngéltek a tepsin, de aztán összekapták magukat és nagyon helyes négy cipócska lett belőlük. Le is mázsáltam őket: mindegyik 250 grammos lett, 1-2 gramm eltéréssel. Állítom, ha ki akartam volna mérni, nem tudtam volna ennyire pontosan osztani a tésztát.

Szóval van mit dicsekedni, mert az a pár percnyi munka bőven megtérül, amikor az ember kinyitja a sütő ajtaját és szembenéz vele a műve. Az is eszembe szokott ilyenkor jutni, hogy - Na most aztán megnézheted, mit műveltél! De még egyszer sem volt olyan - szerencsére - hogy ne tetszett volna a végeredmény. Fantázia kérdése az egész.

Fishburger - itthon

Vannak olyan napok, amikor nincs az embernek sem kedve, sem ideje arra, hogy valamit főzzön. Még nekem sem Mert a fülemen is szatyor lóg, mikor hazaérek, azokból el kell pakolni, rendszerezni, adagolni, fóliázni, fagyasztani, stb. Ilyenkor jól jön, ha észreveszek a bótban egy csomag panírozott tőkehal filét, és hamburgerzsemlét. Ó, hát igen, bűnözés, de még milyen
Na és akkor míg a forró száraz serpenyőben megpirítom a bucik belsejét, aztán egy korty olajon megsütöm a halacsokat, már mosom is meg a salátaleveleket, csíkozom, karikázom a lilahagymát, kikészítem az asztalra a ketchup-mustár-majonéz triót. Egy tálban elrendezem a nagyon picit sózott hagymakarikákat, a vékonyra gyalult uborkát, a sangóretek csírát. Egy kiabálás, hogy vacsi! és már mindenki csinálhatja is magának a halburgert. Apa a halhoz a mustárra esküszik, én viszont a majonézre és pár csepp citromlére, de ez ízlés kérdése. Mint ahogy az is, hogy minden létező friss zöldséget képes vagyok belepasszírozni. Máskor paradicsomkarikákat, csalamádét, jégcsapretket, vagy sörretket, póréhagymát, színes salátákat, rukkolát, egyszóval bármit.

Nyah, lehet így bűnözni, hogy ennyi füvet eszik mellé az ember? Persze, de azért mindjárt jobb a lelkivilágunk egy forró fishburger után, azt garantálom! Legközelebb pedig a füstölt tofus halpogácsákkal fogom megcsinálni, akkor még finomabb lesz

Én és a kisöcsém - meg a fehér kenyér

Annyira emlékszem rá, hogy már iskolás korunkban elég szigorúan voltunk nevelve, legalábbis ami a háztartást illeti. Mivel aput ritkán láttuk - ergo már nem volt itthon, mikor mi felébredtünk és még nem, mikor lefeküdtünk - és anyu is későn járt haza, a mi dolgunk volt hétköznap, hogy az ágyakat összerakjuk, elmosogassunk és a napi kenyeret, tejet, esetleg krumplit, ilyesmit megvásároljuk.
Erre mindig hagyott itthon pénzt anyu - 20 Ft-ot, amiből 6-8 Ft visszajárt - és iskola után el kellett intéznünk. Csak sejtem, hogy ha reggel az ágyakat is összeraktuk volna, beágyaztunk volna, sokkal másabb érzés lett volna hazajönni, mint a vizilófészkes szobák látványára. De ki ért rá akkor ilyesmire, mikor reggel még a holamatekfüzetem és a holatöriatlaszom műsort adtuk elő? Végül valahogy mégis elkeveredtünk a roppant távolságban, még hátramenetben is csak 5 percre lévő suliba. Aztán suli után persze lustálkodtunk, sokszor pedig akkor raktuk csak össze a szobát, amikor anyu az utcasarkon befordult, de akkor hihetetlen iramban tudtuk megcsinálni a mosogatással együtt.

Be volt osztva, hogy egyik héten egyikünk szobás, másikunk konyhás, aztán másik héten fordítva. Akkor még nem gondoltam volna, hogy lesz olyan idő, amikor imádom majd a konyhai szöszmötölést, kivéve persze a mosogatást. (De majd egyszer lesz egy gépem, ami elvégzi a piszkos munkát!) Aztán volt egy rövid időszak, amikor tesómmal együtt éltünk. Lehet, hogy dögség, de megköveteltem tőle, hogy ő is ugyanúgy vegye ki a részét a házimunkából. Nem parancsoltam ki ugyan a konyhába, mégis úgy alakult, hogy sokat sürgött körülöttem, amikor főztem. Nem ettünk olyan flancos dolgokat, mint manapság, de azért amit ettünk, azt igyekeztem finoman elkészíteni.

Már a kedvesével él évek óta, és sokáig fogalmam sem volt róla, hogy tulajdonképpen mennyire megszerette a főzést. Annyira evidens a legtöbb kapcsolatnál, hogy a nő főz, nem? Manapság már minden nyűglődés nélkül, jó kedvvel főz nagyon finomakat. Ráadásul a sógórnőm is nagyon jól főz, nagyon jó receptjei vannak és mind a ketten nyitottak az újdonságokra.

Ma a boltból hívott a kisöcsém - amúgy csak 1 évvel fiatalabb nálam - és azt kérdezte, milyen lisztet is vegyen a kenyérhez? Hát mit mondjak, dagadok a büszkeségtől, hogy az én öcsém kenyeret fog sütni! Legszívesebben kiállnék a háztetőre és kikiabálnám. Megbeszéltük, amit meg kell. Otthonról aztán felhívott, hogy már elkezdte összedolgozni. Kicsit ugyan több élesztő és só ment bele, de sebaj, ettől még ez lesz az első, a tanulópénz és a siker mércéje. Aztán majd kitapasztalja, hogy miből mennyit, meddig dagassza, mivel keverje, mit szórjon bele. Az ember kísérletezik, és rutint szerez idővel. Meg tapasztalatot.

Fehér kenyér

Úgy hozta az élet, hogy amikor felhívott a kisöcsém, nekem már be volt dagasztva egy adag fehér kenyerem. Ugyanis semmi kedvem nem volt ebben a szottyos időben boltba menni, de valami kell holnap a töltött paprikához ebédre. Nem áll semmiből, 10 perc a dolog vele és már mehet is a radiátorra kelni. Jól meg is kelt, kellett ma hozzá jénai edény, hogy megtartsa. Hófehér, és mifelénk ritka is, mint a fehér holló. Nemigen szoktam sima fehéret sütni, bár egészen más, mint egy bolti. Nemsokára kiveszem a sütőből a kész kenyerem, aminek az illatával tele van a lakás.

Ez kell hozzá: 300 g BL80 kenyérliszt, 250 g sima liszt, 10 g szárított élesztő, 2 tk. cukor, 2 tk. só, 1 ek. olívaolaj, kb 300 ml kézmeleg víz. És ebbe tettem kíváncsiságból 1 tk. balzsamecet esszenciát, de meg kell mondjam, egyáltalán nem érezni benne. Csak kíváncsi voltam.

Így készült: minden szárazat összeszitáltam alaposan, majd belecsurgattam az olajat és a balzsamecet esszenciát. Majd ha bátrabb leszek, többet teszek bele, mert egyáltalán nem érezni az ízén. De el sem rontotta! Ma nem kézzel, hanem a kézimixerem dagasztókarjaival - amit tizenéve egyszer sem használtam még - dagasztottam kb. 5-6 percig a tésztát. Lágyabb lett az állaga, mintha csak kézzel dolgoztam volna össze, időben is annyi volt, csak nem volt olyan ,,fárasztó''. Letakartam, kelesztettem, megformáztam, papírral bélelt jénaiban sütöttem a szokásos módon: 220°C-on 10 perc, majd a fedőjét levéve 180°C-on még 60 perc, majd a színe kedvéért 200°C-on még öt percig sült. Isteni lett.

Kíváncsi vagyok, hogy kisöcsém mikor hív, mert lassan lejár az első kenyerének az első kelesztési ideje. Akkor át kell kicsit dolgozni, formázni, megvágni, hagyni még egyszer megkelni. És kíváncsi vagyok, mit szólnak majd hozzá, majd kifúrja az oldalam a kíváncsiság
Közben megbeszéltük, mi a teendő, meg is formázta, formába is tette az első kenyerüket. Az egyetlen, amiben nem tudok tanácsot adni neki, hogy az überszuper sütőjének melyik programjával süsse meg. Ezt rá is hagytam. Azóta már sül a kenyérke, én meg várom a végeredményt. Remélem lesz pikcsör is róla!  Ha érkezik, akkor feleteszem.

Itt a pikcsör és olyan, de olyan büszke vagyok, hogy azt el sem tudom mondani!

Amint látható, tett bele tökmagot is, és fehér sütőlisztet, valamint teljes kiőrlésű fehér lisztet használt. Még a végén pék lesz a srácból!

Virágtea

Az ember időtlen idők óta iszik teát. Általában virágos növények főzetét. De manapság már a teakultusz egy egész más síkon is halad.

Mi itthon rengeteg teát iszunk Apával. A folyadékfogyasztásunk minimum fele, de sokszor tán még több is, valamilyen tea. Persze nem cukorral. Én elvetemültebb vagyok, mert sokszor pucéron élvezem az ízeket. Apa óvatosabb, ő mindig édesíti és savanyítja.
Manapság már eljutottunk odáig, hogy ő is elkészíti a teákat. Nemrég már arra is rákapott, hogy a teatojásban keverje a teafüveket. Általában a zöld teákból és a gyümölcsteákból tartunk itthon szálas, nem filteres fajtákat. Ma avval varázsolt el, hogy a Hyson jázminteát citrommal ízesítette, és a másik kancsóba a Demmers Teehaus Gyümölcstangó teáját  készítette el.

Nem is hinné az ember, hogy milyen gyönyörű tud lenni egy tea, ugye? Ebben van bodza, narancshéj, rózsaszirom, citromfű, rooibos tea, alma, csipkebogyó, hibiszkusz. A hibiszkusz törékeny, leheletvékony virágai a csipkebogyó héjával keveredve gyönyörűek. Ránézni is lélekemelő. A forrázattal kivont ízek pedig savanykásan-édesen csábítóak. Nem lehet abbahagyni, csak kortyolgatja az ember és ebben a szürke időben ha lehunyja a szemét, egy pillanat alatt a nyárban lehet. Lélekvidítóan finom illatával a száraz, ropogós mezők illatát és a locsolt kertek fülledt-buja hangulatát idézi. Meztelen tappancsokkal lenne jó a puha fűben motoszkálni és illatos-száraz szénán taposni, hogy csak úgy pattanjon a talpam alatt. Ezt a teát, illetve a Demmers teákat sofn ismertette meg velünk, tőle kaptuk ajándékba. Ezúttal is köszönjük, mert nem lehet elégszer megköszönni.

A Hyson jázminos zöldteája édesítve, citrommal ízesítve nagyon finom lett. Fanyarsága kicsit összehúzta a nyelvem, de ízében, illatában is megváltozott. Behunytam a szemem és hirtelen egy hatalmas, hófehér fürt, nektártól csepegő akácvirágzatot láttam magam előtt. Éppen olyan lett az illata, mint a májusi, erdő széli, napsütötte akácvirágoknak.
Erősen él bennem egy gyáli sátorozás éménye, még gyerekkoromból. Akác- és nyárfaerdő keveréke, napsütés, nyár eleji hóesés a nyárfák pihevirágjaival, és illatos akácok, ahogy csüngenek a virágok, mint az érett szőlőfürtök, kanyargó erdei utak, telis-tele hófehér paplannal, szaladgálás, a vattapamacsok felkapkodása és hempergés benne. Annyira jó volt gyereknek lenni és ez a tea az illatával pár percre ismét odarepített. Köszönöm Hyson.

Idegen tollak - Apukám kocsonyája

Az apukám nem egy elveszett lélek a konyhában. Mégis viszonylag ritkán vetemedik arra, hogy főzőcskézzen. Azért van pár dolog, ami megihlette már tőlem is, például a gorgonzolás karaj az egyik kedvencük lett.

Múlt héten szombaton avval hívott fel, hogy vett mindenfélét egy jó kocsonyához és úgy tette fel, mint egy jófajta húslevest, méghozzá anyu nagy, 12 literes lábosában. Kis lángon főzi, és biztosan jó úgy, nem hagyott ki semmit? Teljesen elámultam a telefon másik felén, dicsértem, hogy ügyes, és igen, nagyon finom lesz, a bőrösétől pedig jó lesz a kocsonya.
Aztán elment anyuért munka után, hazavitte. Akkor még mindig gyöngyözött a tűzhelyen a kocsonyaalap. Anyu belépett a házba és rögtön megcsapta az illat. Körbecsodálta, beleillatozott, és azonmód felhívott, hogy képzeljem, mit is csinált az apu.
Mondtam, hogy tudom, de ettől még el vagyok ámulva teljesen.

Aztán tálakba, dobozokba szedte, adagolta a levest, vagyis kocsonyát, kicsontozta a husikat, azokat is elosztotta. Sok-sok adag lett belőle.
Meg kell mondjam, hogy anyukám csinálja nekem a legfinomabb kocsonyát. De ez az apu-féle isteni lett! Csodaszép, aranysárga, tiszta, masszív, fantasztikus ízű lett. Még aggódott is kicsit, hogy nem lett elég tiszta. Micsoda? Szinte áttetsző, csillogó lett a ,,remegője''.
A legszebb az egészben, hogy az én apukám nem is szereti a kocsonyát. nem is evett belőle, még csak meg sem kóstolta. Ezért aztán tényleg egy művész, hogy ilyet alkotott! Megérdemli a dicséretet

Graham zsemle

Olyan hideg volt reggel, azt hittem belefagyok a kocsiba. A fenének sem volt kedve kimenni a boltba holnapi reggeliért, nemhogy nekem. Rögtön eszembe is jutott, hogy délután sütök valamit. De nem édeset, hanem valamit graham liszttel. Ami problémamentes. Egyszerű forma. Jópofa. Szóval kitaláltam, hogy sütök zsemlét. Vagy zsemfelt :)
Ebédidőben - melyet általában az asztalomnál töltök, csak becsukom az irodám ajtaját - megnéztem a gasztrovilág híreit és ott láttam, hogy Eszter micsoda csudaságos zsemléket sütött. Nem hiszek a véletlenekben. Mindenképpen meg kellett ma sütnöm őket, mert ez biztosan valami ,üzenet' volt.

Graham zsemle

Ez kell hozzá: 400 g BL80 kenyérliszt, 200 g graham búzaliszt, 2 tk. só, 3 tk. cukor,  10 g szárított élesztő, 1 ek. olaj, kb. 300 ml langyos víz.

Így készült: a száraz anyagokat átszitáltam és a szokásos módon összeállítottam a tésztát. Egy óra kelesztés után kiborítottam a tésztát a tálból és 8 felé vágtam. Gömböcöket formáztam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, némelyiket megvágtam, másokat nem. Letakarva a meleg konyhában még egy órát hagytam kelni. Ezután a szokásos módon begőzölt 220°C-os sütőbe tettem. 10 perc múlva 180°C-ra állítottam és magára hagytam még 25 percig. Meglesem és 5 perc alatt kicsit magasabb hőfokon megpirosítom őket. Csuda helyesek lettek.

Az jutott eszembe ma - villámcsapásként - hogy az én apai dédipapám biztosan büszke lenne rám. Mert a dédi, akire sajnos én nem emlékszem, mert kicsi voltam még, mikor elment, de állítólag oda voltunk egymásért, nos ő fehérpék volt. Micsoda jó dolog ilyesmire rájönni, mert lehet, hogy tőle is örököltem valami hajlamot. Na nem tehetséget, de azért mégis valamit: pl. a sütés szeretetét. Azt az örömöt, amikor a tészta szépen megkel és épp azt teszi, amit szeretnék. Amikor már látom, hogy mi lesz belőle. Tiszta jó kedvem lett ettől

Diós rozskenyér újévre

Az új év második napján ismét kenyérsütésre került sor. Mondhatom, nem sütök ilyen sűrűn, de mivel nem kívántunk édes péksüteményeket az ünnepek után, így jól esett egy ropogós héjú, zamatos kenyér. Igazság szerint sima rozsosnak készült, csak a kezembe akadt egy kis pirított darált dió

Diós rozskenyér

Ez kell hozzá: 500 g BL80 kenyérliszt, 100 g tk. rozsliszt, 50 g darált dió - bár rusztikusabb és látványosabb lenne durván darabolt dióval, most ezt találtam meg - 2 tk. só, 2 tk. cukor, 10 g szárított élesztő, 1 ek. olaj, kb. 250-300 ml langyos víz.

Így készült: a száraz anyagokat megint összeszitáltam, majd az olajjal és a liszttel összeállítottam. A tálat zacskóba csomagoltam, majd ment ez is a radiátorra megkelni. Amikor megkelt, megformáztam, megvágtam és hagytam még 40 percet kelni. Kicsit több idő kell neki, mert a rozsliszt miatt jóval sűrűbb az állaga, mint a sima kenyérnek. Úgy sütöttem, mint ahogy szoktam: begőzölt 220°C-os sütőbe tettem. 10 perc múlva 180°C-ra állítottam és magára hagytam még 50 percig. Ropogós, harapnivaló héja lett.

Kukoricás kenyér

Szilveszterre a csülök mellé akartam valamilyen kenyeret sütni. Persze sima fehéret még sosem sütöttem, mert mindig találok valamit, amit belekeverek. Most például kukoricás sikeredett.

Kukoricás kenyér

Ez kell hozzá: 500 g BL80 kenyérliszt, 100 g kukoricadara, 50 g kukoricaliszt, 10 g szárított élesztő, 2 tk. sö, 2 tk. cukor, 1 ek. étolaj, kb. 300 ml langyos víz, 1-2 ek. szezámmag.

Így készült: a száraz anyagokat mindet összeszitáltam, majd az olajjal és a vízzel összedolgoztam. A tálat zacskóba csomagoltam és a radiátorra tettem. Amikor megkelt, megformáztam és szezámmagban meghempergettem. Hagytam még fél órát kelni, majd a szokásos módon begőzölt 220°C-os sütőbe tettem. 10 perc múlva 180°C-ra állítottam és magára hagytam még 50 percig. Akkor megnéztem és újra forróra tekerve 5 perc alatt kapott egy kis színt is. Nagyon finom lett, mindig csak azt kell figyelembe venne,m hogy ne süssek sokat, mivel nincs benne semmilyen tartósítószer és alapjában véve kevés kenyeret eszünk. A kenyér pedig igazán frissen jó.

Tormás-uborkás sonkatekercs

Amikor itthon tölti az ember a szilvesztert - jajj de jó is ez - akkor is jól esik valami finomat, valami nem hétköznapit enni. Ezért először elzarándokol a piacra csülökért, megfőzi, a levében lencsét főz, a csülköt magát hidegen felszeleteli, mint a húsvéti sonkát.
Eszébe jut, hogy van egy kis marhahús, amiből olajbogyós tatárbifszteket csinál. Ettől és a pirított kiflitől a párja teljesen odavan Közben azért varázsolt egy finom kukoricás kenyeret is, ami frissen és ropogósan várja, hogy fel lehessen vágni. Egy gondolattól vezérelve, amit valaki elültetett a fejében, előkap a fagyasztóból 3 ujjnyi darabka friss tormát és már magában vigyorog, hogy milyen finomat is készít pár perc alatt. Eszébe jut anyukája is, mert nagyon szereti, felhívja és azt hallja, hogy igen-igen, fejben tartja, mert ezt mindenképpen meg kell ismételnie családi körökben is. Hát persze, de már csak jövőre.

Tormás-uborkás sonkatekercs

Ez kell hozzá: 3 ujjnyi darabka torma, 300 ml tejszín, 1 tk. zselatin, só, cukor, jófajta sonkaszeletek - nálam 20 db kerek sonkaszelet lett belőle - de mindenképpen malacból, mert ugye most nem eszünk madarat a babona miatt, 7-8 közepes csemege uborka, némi petrezselyem.

Így készül: a tormát az aprítóba dobom, jó apróra, krémesre aprítom. Picit sózom, cukrozom, hozzáöntöm a tejszínt, beleszórom a zselatinport és habosra keverem. Persze ez a gép kicsapta a tejszínből a vajat, de a botmixer része segített rajta és egy könnyű, habos és jó tormás krém lett belőle.
Az uborkákat lapjában szeletekre vágom, aztán vékony csíkocskákra. A sonkaszeletekre halmozok egy adag habos krémet, majd uborkacsíkokat és feltekerem. A végükbe petrezselymet dugok. folpackkal letakarom és alaposan behűtöm. Friss kenyérrel, kiflivel kínálom. Isteni lett. A párom odavan érte és csak sejtem, hogy anyukám is gyömöszölne be párat, ha most együtt lennénk. De ami késik, az nem múlik, megígértem, hogy lesz még!

Köszönöm az ötletet Apa régi kolléganőjének, mert ő ültetett bogarat a fülembe a tekercs gondolatával. És egyben köszönöm minden kedves olvasómnak, hogy idén megtiszteltek a látogatásaikkal. Remélem, hogy a jövő év is hasonlóan érdekes lesz, hogy nem veszítjük el a kedvünket és sokat, sokfélét fogunk együtt főzni.

Mindenkinek nagyon boldog és sikeres új évet kívánok!

~ 2 0 1 0 ~

Omlós diós patkók

Ezer éve a fejemben van, mégsem emlékszem, hogy mikor sütöttem ilyet. Csak tudom. Ezért karácsonyra összedobtam egy adagot, amit meg fogok ismételni, a nagy sikerre való tekintettel.

Omlós diós patkók

Ez kell hozzá: 300 g rétes liszt, 100 g graham liszt, 100 g sima liszt, 150 g darált dió, 100 g cukor, 100 g vaníiliás  - igazi, házi  - cukor, 1 cs. sütőpor,  100 ml rumos meggylé, 350 g langyos margarin vagy vaj, csipet só. (Vajjal biztos finomabb, csak elfelejtettem kivenni a hűtőből)

Így készül: a liszteket, a sima cukrot, a sütőport, a diót összekeverjük, majd a margarinnal összemorzsoljuk, végül a rumos meggylével összeállítjuk a tésztát. Nem felejtettem ki a tojást, de ebbe nem kell. A tésztát kinyújtjuk és gyűrűsujjnyi darabokat sodrunk-nyomogatunk belőle, amit patkó formára meghajlítunk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk, majd 190°C-os sütőben halványra sütjük. De tényleg csak a talpa legyen rózsaszín, és már jó is. A 100 g igazi vaníliás cukrot ledaráljuk és a kisült patkókat még tűzforrón belehempergetjük. Csak addig fog rátapadni, ráolvadni, míg meleg. Aki flancolni akar, márthatja a végüket olvasztott csokiba is. De ez igaziból így finom. Ha kihűltek, fémdobozban várhatják a vendégeket. Hálás kis süti, egyszerű, és nagyon finom. Egy baja van csak: nagyon hamar elfogy.
Nem muszáj vacakolni a lisztekkel, lehet simából és csak rétesből összekeverni is. A grahamtól nagyon klassz lesz az állaga, de az ízén nem érződik.

Részletezve

Folytatva a tegnapi bejegyzést és a menüsort a karácsonyra készült desszertek következnek.

A gyümölcskenyér most is ugyan olyan finom lett, mint tavaly, bár többféle mag volt benne, mivel vettem egy szimpatikus csomag vegyes magos-aszalt gyümölcsös csomagot és azon kívül már csak mazsolát és vörösáfonyát adtam hozzá.

Rumos meggyes kókuszgolyók is készültek, melynek alapja majdnem olyan, mint a kókusztekercs kakaós része. Viszont, hogy tartós legyen, nem tejet, hanem a rumos meggylét adtam hozzá.
Ez kell hozzá: 250 g darált keksz, 50-60 g olvasztott vaj, 3 ek. keserű kakaópor, 50 g porcukor, kb. 100 ml rumos meggylé, egy kis vaníliakivonat, 200 g kókuszreszelék és persze magozott rumos meggyek.
Így készül: a száraz anyagokat 50 g kókuszreszelék kivételével összekeverem, hozzáadom az olvasztott vajat, és annyi rumos meggylét, hogy klassz kis formázható masszát kapjak. Minden golyó közepébe elrejtek egy szem rumos meggyet, aztán kókuszreszelékbe forgatom és jól lehűtöm.

Rumos diós golyók is kerültek a dobozba.
Ez kell hozzá: 250 g darált háztartási keksz, 50 g porcukor, 50-60 g olvasztott vaj, 1 ek. keserű kakaópor, 250 g durvára darált dió, 100 g rumos meggy és 100 ml rumos meggylé.
Így készül: a száraz anyagokat ismét összekeverem, de a kakaót persze szitálva teszem ebbe is. Kihagyok 50 g darált diót is, amit meg is lehet kicsit pirítani száraz serpenyőben. A rumos meggyeket késsel összekaszabolom, az alapba keverem, az olvaszott vajat szintén. Nem sajnálom a rumos meggylét, amivel összeállítom. Golyókat formázok belőle és darált dióba forgatom. Egy nap múlva a legjobb az íze.

Zserbós golyók egyszerűen
Ez kell hozzá: 250 g darált keksz, 50 g porcukor, 50 g olvaszott vaj, 30 g baracklekvár, 150 g darált dió, 1-2 ek. vaníliakivonat. (nálam még mindig a vodkába áztatott vaníliarudak a nyerők), pici rumos meggylé.
Így készül: a kekszet, a porcukrot, a dióból 100 g-ot összekverek, egy kis baracklekvárral, olvaszott vajjal és némi rumos meggylével összeállítom a tésztát. Minden golyó közepébe egy pici baracklekvárt szuszakolok és óvatosan megformázom. Lehet olvaszott csokiba mártani és úgy datrált dióba hempergetni, vagy csak csokiba, vagy csak dióba. Én csak dióbundát adtam rájuk, de nagy sikerük lett így is.

Raffaello golyók
Ez kell hozzá: 100 g darált keksz, 200 g tejpor vagy kávékrémpor, 200 g kókuszreszelék, 50 g porcukor, 80 g olvaszott vaj, 1 ek. vaníliakivonat - megint a vodkás - egy kicsi víz, nem sok, max. 100 ml.
Így készül: a száraz anyagokat összekeverem, kivéve kb. 60-70 g kókuszreszeléket. Mehet hozzá a vaj, a vaníliakivonat és egy kicsit víz. Kézzel összedolgozom és iteszem a hidegbe egy órára. Akkor formázok belőle golyókat, ha már keménynek tűnik. Kókuszreszelékbe forgatom és már kész is. Most ez a legmenőbb golyó nálunk és mindenki odavan érte.

Folyt. köv.

Közkívánatra

Kedves érdeklődő olvasóim kérésére a karácsonyi menüsorból válogatva - nem csak karácsonyra - leírok pár receptet. Remélem többnyire egyszerűnek találjátok majd - ez szinte a mottóm is lehetne - és egy családi ünnepen, vagy csak sima hétvégén is érdemesnek találjátok kipróbálni. Viszont akkor szívesen várok visszajelzéseket ide.

Nagyon sokan keresték nálam a borlevest. Hízelgett is a kis lelkemnek. Erről már írtam korábban, így ezt nem részletezem újfent, de megéri mindenképpen, mert amilyen flancosnak tűnik, olyan egyszerű elkészíteni. Viszont az íze, főleg ha jó borból készül, felülmúlhatatlan!

A kaviáros mascarpone krém is pofon egyszerű tapas. Amikor megcsináltam, hirtelen Stendhal Vörös és fekete című regénye jutott eszembe.
Ez kellett hozzá: 250 g mascarpone, 2-2 ek. piros és fekete kaviár, 1/2 citrom leve, csipet só.
Így készült: a mascarponét jó habosra, könnyűre keverem a citrom kifacsart levével. Lazán belekeverem a kaviárokat és a gondolatnyi sót. Jól behűtve kínálom, egy frissen sütött, olívabogyós csavart kenyérből szelt, halványra pirított szeletekre.

A majonézes ráksaláta eddig nem volt a menüben mifelénk, de mivel apukám egyik meglepetése egy hatalmas csomag fagyasztott shrimp volt, már úgy készültem, hogy csinálok salátát. Ehhez a fagyasztott shrimpet forró vízbe dobtam 2 percre, majd leszűrtem. Ma már bánom, hogy kiöntöttem a levét, azt a szép rózsaszín alaplét, amit egy kagylóleveshez simán elhasználhattam volna. Na mindegy, majd máskor.
Ez kellett hozzá: 500 g shrimp (pucér rákhús), 1 citrom leve és lereszelt héja, majonéz ízlés szerint, színes salátalevelek ízlés szerint, csipetnyi csilipehely, vagy egy késhegynyi friss csili.
Így készült: a rákot  előkészítettem, majd hagytam kihűlni. Rácsavartam a citrom levét, és ráreszeltem a héját is. Egy kis csilipehely, és annyi majonézzel kevertem össze, amitől már nem fulladoztak, de még nem úsztak benne. Kis tálakban eligazítottam a salátaleveleket, ráhalmoztam a citromos-majonézes rákokat és már tálaltam is.

A rántott pontynak részünkről két titka van:

1. legeslegfinomabb a tiszai ponty. Az sovány, izmos, szép a formája, sosem zsíros.
2. nálunk mindig meg van nyúzva a jószág, mert nincs annál rosszabb, ha a bunda alatt nyúlik a bőre, mint a rágógumi. Pfúj...

A menetrend a pucolással kezdődik - ez mióta Apácskát ismerem, azóta pasi munka! - és a nyúzással végződik. Ezt viszont én követem el, mert ő nem tudja. Állati jó késeim vannak, de a legjobb kézzel a bőre alá nyúlni, akkor válik el a legszebben. A halszag meg egy kis citromtól elmúlik a kezünkről. A fejek, farokrészek (nem az uszonya) a nagy kuktában rengeteg hagymával, fokhagymával, jópár hallé kockával, ha van, akkor friss paradicsommal és kis paprikával, sóval halászlévé alakulnak. Aztán tésztaszűrőn átpasszírozva, fűszerpaprikát hozzáadva felforralódnak, majd kisebb lángra véve a halszeletek és a haltejek - esetleg ikrák - belefőnek. Ezt szerintem már írtam, hihi
A nagyobb halszeletek, amik patkó alakúra és kb. 15-20 mm vastagra vannak szeletelve, szépen lesózva várakoznak egy nagy tálban, legalább 2-3 órát. Vagy többet, mint nálam. Nem kell agyonsózni, mert leöblíteni sem szabad. Viszont ha nem sózzuk meg, akkor ízetlen maradhat a húsa. Ennyi állás után már némileg dehidratálódik, vagyis a só kivon belőle egy nagy adag vizet. Ezt le kell önteni. Én panírozás előtt megszórom a szeleteket granulált fokhagymával, de csak finoman. Aki gondolja, gondolatnyi borsot is csavarhat rá, illetve most lehet citromot is facsarni rá, nem fogja elrontani. Nálam a panírozás csak tojás és morzsa, de a menet a következő: a halszeleteket előbb morzsába hempergetem, így csak a finom része tapad rá. Tojásba, majd újra morzsába forgatom. És már lehet is sütni, nem füstölő, de azért forró olajban. Lehet variálni a morzsát is egy kis szezámmaggal, durvára vágott dióval.

A majonézes saláták annyira egyszerűek, hogy szinte egy laza ujjgyakorlat összedobni őket. A francia salátához megveszem a zöldségalapot, 5 perc alatt blansírozom, lehűtöm, sok kockázott almát, és csemege uborkát vágok még bele, majd nyakon öntöm a majonézzel elkevert tejföllel és joghurttal. A joghurttól könnyebb lesz a majonéz. Inkább már tartármártás.
A majonézes krumplihoz a héjában főtt krumplit meghámozom, hagyom kihűlni és 5 mm-es szeletekre vágom. Egy nagy tálban apróra vágott vöröshagymára és új- vagy póréhagyma alapra kanalazok egy kis majonézt, majd kirakom egy sor krumplival. Megszórom hagymával, meglocsolom majonézzel és addig folytatom, míg tart. A teteje persze majonéz legyen. Hidegre teszem és tálaláskor petrezselyemmel, retekcsírával vagy retekkarikákkal díszítem.

Mára ennyi, de ígérem, hogy a desszertekre is sort kerítek. Remélem kedves Mona és Judit, találtok benne olyat, amit ki tudtok próbálni.

Elégedetten hátradőlve

Micsoda remek dolog, hogy a karácsony után van egy ajándék vasárnapunk is. Ugye? Ma már csak az elégedett vigyorgás ül a képemen - úgy nézek ki, mint a macska, aki felzabálta az egeret - és magamban összegzem a karácsonyi eseményeket.

Ez volt az első olyan karácsonyunk Apával, amikor mi lehettünk a vendéglátók. És bár kicsit strapás volt, azért mégsem kellett kapkodni, mindenki jól érezte magát, így remélem, hogy lesz még ilyenre alkalom.
Külön öröm volt számomra, hogy mind az én, mind Apa szüleinek és a nagyszüleinknek is csomagoltam. De lássuk a menüt, ami részben hagyományos ételekből, részben pedig újdonságokból állt. Mármint annak, aki még nem evett ilyesfélét.

Szenteste

Hagyomány:
Borleves és fonott kalács
Előétel:
Kaviáros mascarpone krém házi olívás pirított kenyéren
Majonézes ráksaláta színes salátaleveleken
Főétel, ami szintén hagyomány:
Rántott ponty majonézes burgonyával, francia salátával
Desszertek:
Gyümölcskenyér
Rumos meggyes kókuszgolyók
Rumos diós golyók
Baracklekváros diós golyók
Raffaello golyók
Diós patkók
Ropogós sajtos rudak
Tökmagos túrós pogácsák
Anyukámtól:
Ördögpirulák
Bejglik

Persze ezt nem is lehet végig enni, még falatonként sem, de mindenki csipegetett amit gondolt.
Apu hozta a rákot, és a feléből tejszínes-pesztós rákot csináltam, amihez majd farfalle tésztát főznek és reményeim szerint egy kis parmezánt reszelnek rá. Egy kicsit örültem neki, hogy már elmúlt az a kényszer, hogy az ember pukkadásig eszi magát. Így vacsora közben beszélgettünk, szünetet tartottunk, majd folytattuk. Tökéletes volt. Nálunk vacsi után jön a Jézuska és igazi fémcsengettyűt is kaptunk, aminek gyönyörű hangja van.

Karácsony első napján nagypapámnál gyűlik össze a család. Most csak 17-en voltunk, mert nem tudott mindenki eljönni, illetve a legkisebbeket, akik tavaly és idén születtek, otthon hagyták az apukákkal. Azért ez így is szép szám. Hagyományosan a mama készítette a töltött káposztát, míg velünk volt. Most fentről mosolyog ránk, amikor az anyukám a saját maga savanyított vágott és egész fej káposztából készült, tökéletes töltött káposztát tálalja fel a családnak. Évek óta ezt esszük, mindenki előre készül, leginkább avval, hogy nem is eszik előtte aznap. Van aki ételhordóval jött, hogy az otthon maradt apukának vihessen belőle, van aki kétszer is szed belőle, van aki rögtön több töltelékkel indít, ami éppolyan ízes és lágy, amilyennek lennie kell, van aki a csülök húsáért, más az omlósra főtt, remegős bőréért, vagy a kolbászért van oda. De abban mindenki egyetért, hogy anyukám káposztája a világon a leges-legfinomabb és senki, de senki nem tud olyan finomat főzni, mind csak halovány kísérlet ennek fényében. És ez nagyon megnyugtató évről-évre. (Én pedig nem is főzök töltött káposztát, mert ez nálunk örökletes és remélem már jó öreg leszek, mire sorra kerülök.)

Karácsony második napja

Előétel:
Spárgaleves csirkéből
Főétel:
Zöldbabbal-baconnel-sajttal göngyölt pulykamellek rántva
Naranccsal-citrommal pácolt, fokhagymás sült csirkecombok
Kolbásszal töltött sertéskaraj dijoni mustáros köpenyben
Petrezselymes árpagyöngy (gersli)
Majonézes, hagymás vörösbab-kukorica saláta
Majonézes burgonyasaláta
Francia saláta
Desszert:
minden, mint Szentestén

Mindenki jót falatozott, bár nem voltunk még éhesek, mert túl korai volt az időpont. Persze ezt akkor senki sem mondta, csak közben. De azért szuszogva dőltünk hátra az ebéd végén.
A spárgaleves az én családomban a levesek királynője és nagyon nagy kedvenc. Most kicsit gazdagabban, csirkecombokkal főztem, de ugyanúgy, mint máskor, nem fűszereztem, csak só és némi granulált fokhagyma került bele. Meg persze cérnametélt, rengeteg tejföl és petrezselyem. Ezt nem kell ,,túlspirázni'', épp attól isteni, és épp emiatt érződik ki jól a spárga íze benne. Az árpagyöngy nem aratott osztatlan sikert, bár mi nagyon szeretjük és rizs helyett most már rendszeresen készítem. Főként rosttartalma és mindig roppanós szerkezete miatt. Volt akinek ízlett, volt akinek kevésbé és inkább etetőanyagba tenné, mint tányérra - az örök pecások - és volt akinek nem. A karaj egy nagyon egyszerű mutatvány, amit zacskóban sütöttem meg a saját levében, így teljesen puha, omlós, és a kolbász ízével átjárt sült lett, némi pikantériával a tetejére kent dijoni mustártól. Hidegen, vékonyan szeleteltem és melegítettem újra, úgy tálaltam a ropogósra sült csirkecombok mellett. Persze az örök rántott hús nem maradhatott el, de képtelen lettem volna egyszerű formában készíteni, ezért lett belőle göngyölt, töltött husi, szezámmagos bundában. Desszertet senki sem evett, de csomagoltam. Jó sokat.

Én ma kóstoltam a halészlét, amit még 23-án főztem meg a halak fejéből,  és rengeteg hagymával, passzíroztam át a tésztaszűrőn, ízesítettem még fűszerpaprikával, fokhagymával, sóval és főztem bele a halszeleteket. Egészen kocsonyásra sűrűsödött, jó forróra melegítettem, és egy nagy tálból kanalaztam. Mifelénk nem dívik tésztát vagy egyebet főzni bele, így is meg van a sűrűsége az átpasszírozott halfejektől és bőven elég bele a halszelet és a haltej. Esetleg ikra, ha lett volna.

Azt hiszem napokig csak ,,maradékokon'' fogunk élni, én pedig ettől igazán boldog vagyok. Ma még Rozinantéra is felpattantam és vidáman kalimpálva lenyomtam a kis kiszabott időmet. Hátha elmúlik belőlem a nátha. Ja és persze utána beledugtam a fejem a nagy tál forró hallébe, ami csak a javulásomra válik.
Tényleg örülök neki, hogy leszoktunk a nagy zabálásokról és csak mértékkel csipegettünk mindenből. De az is lehet, hogy öregszünk... ki tudja? Az ízorgia így is teljes volt és  hátradőlve csak az elégedett vigyorgás ül a képemen - úgy nézek ki, mint a macska, aki felzabálta az egeret - és magamban összegzem a karácsonyi eseményeket.

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

Rendszerezett előkészületek

Már jó régen, több is mint egy hónapja összeállítottam a karácsonyi menüt. Sok mindent előre meg is vásároltam - persze amit érdemes volt és amit lehetett - de azért még mindig akad, amiért el kell menni.
Kicsit nem is kicsit fárasztóbb, mint gondoltam, pedig nem kapkodok. De azt nem tudtam betervezni, hogy a cégünk egyik részlegének megszüntetésével és az emberek elküldésével milyen mennyiségű munka szakad a nyakamba. A legrosszabb az egészben, hogy a szívem szakad meg értük. Nem a nyugdíjasokért, hanem azokért, akiknek nincs hova menniük dolgozni.
Ettől még a karácsony nálunk lesz persze, és mivel sokan leszünk, sok és sokféle étel készül majd. Ez a hétvége volt a legviharosabb, mert szombaton még dolgoztam, aztán mire hazajöttem, Apácska elintézett két potykát. Apunak itt is ezer köszönet, hogy kivitte a páromat a piharcra és haza is fuvarozta a jószágokkal. Szóval mire megjöttem, ,,csak'' nyúzni kellett a két lábatlant. Meg szeletelni és sózni, de az már csak hab volt a tortán. Kiraktam az erkélyre vajlingostól, és hitetlenkedve konstatáltam, hogy míg én őkelmékkel voltam elfoglalva, lehullott vagy 10 centi hó.
Kaptam magam, felöltöztem, lesöpörtem a havat kocsiról és a 10 perces utat a barátnőmig röpke fél óra alatt meg is tettem. Egészen jól esett, mikor a pizzériában kihozták a tűzforró, kemencés pizzákat és a jó melegből pislogtunk kifelé a hidegbe. Pizza és némi desszert után még felmentem hozzájuk gyerkőcös-szalagavatós képeket vizslatni, aztán újabb negyed órás tevékeny söprögetéssel kiszabadítottam a kocsit a hó alól és hazajöttem. Sikerült olyan későn, hogy tegnap már ki sem szagoltam a konyhába.

Mára kialudtam magam és nekiálltam pár dolgot elkészíteni, ami reményeim  - és sas szemem, valamint sárkányos ösztöneim! - szerint megőrzök karácsonyig. Nem az isteni hallére gondolok, amit nagyon ritkán főzök, de most fantasztikusan finomra sikerült. Inkább a rumos meggyes kókuszgolyókra, illetve a baracklekváros, pirított dióba forgatott golyókra, meg a tojás nélkül sütött diós patkókra, amiket igazi vaníliás porcukorba forgattam még azon melegében, ahogy a sütőből kikerültek. És csak néhánynak törött le a lába, hogy Apácska kóstolhasson.
Szóval sok minden történt, mert a hallé főzés közben halat is paníroztam, sőt egy nagy karajt és megillettem egy szép szál kolbásszal és dijoni mustáros kabátot is kapott. Estére maradék csirkelevest ettünk ceruzababbal, tejfölösen, illetve maradék zöldbabfőzeléket rántott pipicombbal.

Holnaptól szoros menetrend következik, mert nagy adag tejföllel fel kell szerelkeznem, hoznom kell még olajat a sütögetésekhez. Friss salátát is kell zsákmányolnom, illetve csemegeuborkát.
Kedden már süthetem a gyümölcskenyereket, szerdán a ropogós sajtost. Terveim szerint elkészülnek a majonézes saláták, hogy még össze tudjanak barátkozni az ízek egymással. Mindezt munka után, szinte levezetésként. Aztán csütörtökön frissen készítem a borlevest, reggel pedig a sajtos-túrós pogácsát és egy olívás csavart kenyeret a garnélás salátához.
Reményeim szerint Apácska mindeközben fát állít és díszítget a szobában.
Karácsony első napján csak egy tízperces sajtleves készül, és a kolbászos karajt sütöm meg. Ha ketten leszünk, akkor 2 szem rumliból pürét készítek hozzá. Vagy nem, és akkor francia salátával esszük. Karácsony második napján reggel felteszek egy csirkelevest - kicsit puccosabban, combokkal is - és tejszínes spárgalevest varázsolok belőle. De evvel nincs sok tennivaló. Közben betolom a már fűszerezett csirkecombokat a sütőbe, ők is jól el lesznek odabent. Felszeletelem a karajt és kisütöm a zöldbabbal-baconnel-sajttal töltött pulykaroládokat. Készítek egy nagy adag fokhagymás-petrezselymes árpagyöngyöt és egy friss piros salátát. Főzök egy vödör kávét a kávézóknak. Ez csak vicc, majd akkor, ha kérnek. És hajkurászom kicsit a Szerelmemet, hogy vigye be az asztalt a szobába és terítsen meg.

Tegnap nagyon büszke voltam rá, mert míg dolgoztam, kinyúvasztotta a halacsokat, ruhákat teregetett, pakolászott. Ma leszedte és elrakta a száraz rucikat, megvizsgálta a világ legértelmetlenebb ablakának párásodási kérdését, hozta-vitte a porszívót nekem. Ma is büszke vagyok rá.

Kíváncsi lennék, másnak hogyan telik a készülődés? Fejetlen rohanással vagy ütemterv szerint alakul? És még egy: csak én nyűgösködök a sok tennivaló miatt, vagy más is nagyon várja már a szentestét, amikor leül a család és semmit sem kell csinálni?

Gránátalmás saláta grillezett csirkemellel

Én naggggyon szeretem a gránátalmát. Nem régóta ismerem, de bátor vagyok, mint Sir Kán és kipróbálok mindenféle addig ismeretlent. Az avokádóra is így találtam rá. Nézegettem, nézegettem, aztán egyszercsak vettem egyet. A gránátalmára sem mondható, hogy egy csodaszép külsejű gyümölcs. Ámde amit rejt! Az a sok bíborszínű, csillogó magocska, az a finom íz, ami nem savanyú, nem túl édes, és mennyi finom leve van! Egy-egy roppantás, harapás és már csorog is a nyelvemen a selymes rózsaszín gyümölcslé. Szerelem volt első találkozásra.
Azóta, ha tehetem vásárolok, mert sokáig eláll, és magában, salátába, desszertnek, díszítésnek is nagyon finom és dekoratív.

Gránátalmás saláta grillezett csirkemellel

Ez kell hozzá: 2 csirkemell, só, bors, granulált fokhagyma, 1 cs. színes salátakeverék, 2 gránátalma, 1 ananász, 1 ek. balzsamecet sűrítmény, 1 ek. olívaolaj, 5 csepp citromlé, pár szelet rozskenyér.

Így készül: a csirkemellekről levesszük a kicsihúst, majd félbe, lapjában pedig ketté vágjuk. Minden darabot megszórunk finoman granulált fokhagymával, csavarintunk rá egy kis színes borsot, megkínáljuk olívával - nem extra szűzzel - és jól záródó dobozban bepakoljuk a hűtőber pár órára. Nekem fél napra sikerült, de megérte.

Az ananászt meghámozzuk, karikára vágjuk, a karikák közepét kivágjuk. A gránátalmát megmossuk és keresztben vágjuk ketté. A talpára állítjuk és vízszintesen kettényessük. Vagy oldalra fordítva, mindegy. Aztán a salátás tál felett egy kicsit megnyomkodjuk, előkapunk egy emberes fakanalat és jól megcsapkodjuk a külsejét, hogy a rubinszínű magok a tálba potyogjanak. Figyeljünk, hogy ha érett, akkor a magok közti hártya is kipotyog, azt vegyük ki. Tiszta kézzel markoljunk bele a magokba és egy picit nyomjunk ki a levéből, mert ez lesz a dresszing alapja. Adjuk hozzá a balzsamecet sürítményt, az cikkekre vágott ananászt, egy kis extra szűz olívaolajat, 5 csepp citromlét. Csavarjunk rá egy kis színes borsot és gondolatnyit sózzuk meg. Tálaláskor ebbe keverjük bele a színes salátaleveleket.
A grillserpenyőt felforrósítjuk, megpirítunk rajta pár szelet rozskenyeret, majd a kimaradt ananászkarikákat. Végül a csirkemelleket megsózzuk és szépen megsütjük. Együtt tálaljuk, a pirítóssal.

Ünnepi fogásnak is beillik, mert nagyon dekoratív, és nem nehéz, nem terheli meg a gyomrot. Esetleg olíván pirult piritóssal, vagy sajtos, piritott krutonokkal kínálnám.

Tipp: Ne süssük szárazra és addig ne piszkáljuk, míg a szélén legalább 1/2 centis fehér sáv nem látszik és felül el nem kezd izzadni, gyöngyözni a hús. Csak ezután fordítsuk meg. Akkor tuti szaftos marad, és át is sül.

Balzsamecet esszencia: sima balzsamecetet kis lábosba öntöttem és kb. a negyedére visszafőztem-forraltam. Fantasztikus íze lett: karamellizálódott, de érezni benne egy kis savanykás ízt is. Mindenképpen jobban ízlik, mint a sima balzsamecet. Pici, 2 dl-es üvegbe töltöttem, kiöntőcsőrt tettem bele és cseppenként adagolom, mint egy esszenciát. Aki szereti a balzsamecetet és teheti próbálja ki, nem fog csalódni benne.

Csirkenyársak

Apa remekelt hétvégén a konyhában. Mondom én, hogy minden pasit meg lehet tanítani főzni, csak olyat kell a kezébe adni, ami inspirálja.
Úgy alakult, hogy szombaton is dolgoznom kellett és a pénteken zsákmányolt 4 szelet csontos karajt aznap készítettük el. Méghozzá a klopfolást - szigorúan nejlozacskóban - és a fűszerezést én, a sütést pedig Apa csinálta. Imádta ott macergálni a grillserpenyőben a hússzeleteket. 2 fokhagymásat és 2 borsosat sütött meg, nem szárította ki, nem maradt nyers, csíkos is lett, szóval pont tökéletesre sikerült. Majonézes salit ettünk hozzá.

Tegnap pedig csirkemellből és gombából, meg egy kis kolbászból fűztem bambusznyársra füzéreket. Zöld vegetából, zúzott fokhagymából, sóból és olajból kevert páccal kentem be őket és a maradék gombákra is jutott belőle. Pár órát heverésztek a hűtőben. Elővettük az asztali grillünket  - lehetne egyébként grillserpenyőben is sütni - és Apa teljesen egyedül sütögette, forgatta rajta a nyársakat. Olyan, de olyan finom lett, hogy a hagymás-paradicsomos-balzsamecetes vörösbab saláta elbújt mellette.

De az egészben az volt a legjobb, hogy Apa sütötte és én olyan, de olyan  büszke vagyok rá, hogy csak na!

Répatorta

Csókolom, répatorta van? Klasszikus nyuszikás vicc, mi? Tudom, hogy megoszlanak a vélemények, de én szeretem. Már magát a répát is, és ha pucolom - mindegy mihez, leveshez, körethez, stb. - mindig rágom nyersen is, sőt elvetemült módon a répalét is imádom. De most valahogy ahhoz volt kedvem, hogy süti legyen belőle. Amire amúgy ritkán vetemedek, lévén csak én eszem meg. De vittem ma be a melóhelyre és egészen hamar elfogyott, pedig rácsudálkoztak nagyon. 

Répatorta dióval 

Ez kell hozzá: 400 g sárgarépa, 4 tojás, 4 ek. cukor, 1 ek. vaníliás cukor, 1/2 vaníliarúd, 6+1 ek. liszt, 1 cs. sütőpor, 50 g dió, csipet só, 25 g margarin, őrült fahéj, 1 narancs + 1 citrom reszelt héja.
Mázhoz: 120 g porcukor, 1/2 citrom leve

Így készül: Egy nagy tepsit kikenünk a margarinnal és kilisztezzük. Vagy be. Mindegy
A répát vagy zöldségaprítóval kaszaboltatjuk apróra, vagy lereszeljük. Utóbbi esetben kell egy gumikesztyű, ha nem akarunk 3 napig sárga kézzel mászkálni. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgáját a cukrokkal habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliát, egy mókáskanálnyi fahéjat, a citrom és a narancs reszelt héját is, majd belekeverjük a répát és a marék tört diót is. Hmm.. micsoda mennyei illat és íz!
A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Egy részét beleforgatjuk a répás masszába, majd kanalanként hozzászitáljuk a lisztet és a sütőport. Közben a fehérjével lazítjuk. Hasonló, mintha piskótát csinálnánk, csak ugye répásat. Belesimítjuk a tepsibe. Akinek jobb sütője van, sütheti vastagabbra is, kisebb tepsiben. Nekem így a biztos. 190°C-on kb. 35-40 perc alatt megsütjük. Tűpróba szükséges.
Ha kihűlt, akkor a citromlével elkevert porcukros gúzzal bevonjuk és hagyjuk megszáradni. Utána kockákra vágjuk.

Kicsit karácsonyi fílingje van, de karácsonykor azért nem kínálnék répatortát